CMS Demosite

A megértés mint cselekvés

Borbás Gabriella Dóra

 

(In: Gecső Tamás-Sárdi Csilla (szerk.): Új módszerek az alkalmazott nyelvészeti kutatásban. 48-54.Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár-Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2010.)


            1. Kevés figyelem irányul a verbális kommunikáció második szakaszára, a dekódolásra. Pedig a megértés ugyanolyan lényegi szakasza a kommunikációnak. Sokszor csak a beszéddel foglalkozunk, azaz a kódolással, azzal, hogy hogyan adjuk át üzenetünket. Ami mellett érvelek: A megértésnek tudatos, irányított folyamatnak kellene lennie!

            A kommunikáció szót is általában a kódolásra használjuk. Elsődleges szándékunk ? nyilván ez az emberi önzésből fakad ?, hogy közöljük magunkat, és nem az, hogy megértsük a másikat. Az érdemi, tehát valódi megértést eredményező dekódolásnak számtalan nehézségét ismerjük. Nem mindig tudjuk eldönteni, hogy egyes szavak melyik jelentését használja az, akit hallgatunk. Problémát jelent, amikor a testnyelv és a verbalitás nem kongruens. Ekkor a testnyelvnek vagy a verbalitásnak higgyünk inkább? Úgy kell vélnünk, nem mond igazat az illető. Az említett nehézségek gyökere az önző, azaz énközpontú dekódolás. Állításom, hogy a legnagyobb és az elsődleges probléma, hogy sokszor nincsvalódi megértési szándékunk sem.

            A bibliai/jézusi párbeszédek jó példák a megértési szándék vizsgálatára, független attól, hogy valaki azt gondolja, ezek így hangzottak el, más meg azt, hogy nem. Ezen párbeszédek egy része a szokásos kommunikációs gyakorlatunkat tükrözik, bemutatják, hogy hogyan nem működik, azaz tipikus párbeszédek, tipikus hibákkal. Más párbeszédek azonban arra példák, hogyan lehetne csinálnunk, hogyan működne a kommunikáció, azon belül is a megértés. Ezek a beszélgetések egy nem szokványos kommunikációs technikát tükröznek, mint látni fogjuk.

            A Bibliában több tucat direkten megfogalmazott kommunikációs jó tanácsot is találunk Lássunk három példát: ?Ne figyelmezz minden beszédre, melyet mondanak, hogy meg ne halld szolgádat, hogy átkoz téged!? (Préd 7:21) Nem tudjuk irányítani, hogy a másik mit mondjon, de a figyelmünk, a dekódolásunk irányítható, és érdemes is irányítanunk. Mi döntjük el, mit dekódolunk, és mit nem. Ezzel a szelektív dekódolással, sok indulat, veszekedés megelőzhető. Hiszen nagyon sok indulat abból származik, hogy a másik meggondolatlanul beszél. Ha átgondolta volna, nem mondta volna, vagy nem azt, vagy nem úgy. Ha figyelembe vesszük, hogy meggondolatlanul történt a megszólalás, akkor nem is érdemes dekódolnunk. ?Szeretett atyámfiai, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja.? (Jak 1:19?20) ?Láttál-é beszédeiben hirtelenkedő embert? A bolond felől több reménység van, hogynem afelől!? (Péld 29:20) Az eredményes kommunikáció legfontosabb szakasza a figyelem, a hallgatás, állításom szerint maga a megszólalás másodlagos. Utóbbi igehelyek azt az összefüggést is rögzítik, miszerint a korai megszólalás sokkal nagyobb eséllyel lesz indulatos, haragos, s ezáltal indulatot keltő.

            2. Pál és az athéniek. I. sz. 50 körül városról városra üldözték Pálékat: ?Athénben pedig, mikor azokat várá Pál, lelke háborog vala őbenne, látván, hogy a város bálványokkal van tele. Vetekedik vala azért a zsinagógában a zsidókkal és az istenfélő emberekkel, és a piaczon mindennap azokkal, akiket előtalált. Némelyek pedig az epikureus és stoikus filozófusok közül összeakadtak ővele. És némelyek mondának: Mit akarhat ez a csacsogó mondani? Mások meg: Idegen istenségek hirdetőjének látszik. Mivelhogy a Jézust és a feltámadást hirdeti vala nékik. És megragadván őt, az Areopágusra vivék, ezt mondván: Vajjon megérthetjük-é mi az az új tudomány, melyet te hirdetsz? Mert valami idegen dolgokat beszélsz a mi füleinknek: meg akarjuk azért érteni, mik lehetnek ezek. ? Előállván pedig Pál az Areopágusnak közepette, monda: Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon istenfélőknek látlak titeket. Mert mikor bejárám és szemlélém a ti szentélyeiteket, találkozám egy oltárral is, melyre ez vala ráírva: Ismeretlen Istennek. Akit azért ti nem ismerve tiszteltek, azt hirdetem én néktek. Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik. Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent; És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait; Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem: Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk; miképen a költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk. Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség. E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek: Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá őt halottaiból. Mikor pedig a halottak feltámadásáról hallottak, némelyek gúnyolódtak; mások pedig mondának: Majd még meghallgatunk téged efelől.? (ApCsel 17:16?20, 22?32)

Gyakran tapasztalható, amikor számunkra valami idegenről, szokatlanról, ismeretlenről beszél valaki, hogy eleve elzárkózunk a megértéstől. Ez az athéni jelenet szép példa arra, amikor valakik nem ezt teszik, hanem ennek ellenkezőjét: mivel ?idegen dolgokat? hallanak, megjelenik és megfogalmazódik bennük a megértési szándék. Később még mindig nem értik Pált az athéniek, de megértési szándékukat sokan megőrzik. Mások gúnyolódni kezdenek. A gúny egy tipikus reakciónk arra, mikor az elhangzottak megértésére nem teszünk erőfeszítéseket, mert előítéleteink miatt eleve kizárjuk a megértés (illetve az elmondottak értelmességének) lehetőségét. A gúny alkalmazása a gúnyolódót megfosztja a megértés esélyétől. Mellékesen említem: érdemes megfigyelni Pál retorikailag bravúros érvelését, mikor az athéniek saját szobrára és saját költőire hivatkozik.

            3. Jézus és az Emmauszba menő tanítványok. Az általam elfogadott kronológia szerint i. sz. 31. niszán 16-án, vasárnap hangzik el e párbeszéd, közvetlen azután, hogy Jézus sírját reggel üresen találják: ?És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira vala, melynek neve vala Emmaus. És beszélgetének magok közt mindazokról, amik történtek. És lőn, hogy amint beszélgetének és egymástól kérdezősködének, maga Jézus hozzájok menvén, velök együtt megy vala az úton. De az ő szemeik visszatartóztatának, hogy őt meg ne ismerjék. Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, amelyeket egymással váltotok jártotokban? és miért vagytok szomorú ábrázattal? Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás, monda néki: Csak te vagy-é jövevény Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban e napokon? És monda nékik: Micsoda dolgok? Azok pedig mondának néki: Amelyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt: És mimódon adák őt a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és megfeszíték őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek. Hanem valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, kik jó reggel a sírnál valának; És mikor nem találták az ő testét, haza jöttek, mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják, hogy ő él. És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és úgy találák, amint az asszonyok is mondták; őt pedig nem látták. És ő monda nékik: Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhivésére, amiket a próféták szóltak! Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe? És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, amik ő felőle megirattak.? (Lk 24:13?27)

A tanítványok nem értették meg Jézus kereszthalála előtti tanításait. Egészen mást reméltek, mint amiről beszélt nekik. Miért? Mert eleve voltak saját elképzeléseik arról, hogy mit tegyen Jézus. Ha vannak saját elképzeléseink, azaz előzetes elvárásaink, akkor azokhoz közelítve dekódolunk, hiába mond valaki egészen mást. Jézus időt szán a tanítványok megértésre. Végighallgatja őket, fizikailag is csatlakozik hozzájuk. Ha nem szakítjuk meg valaki beszédét, akkor befolyásolás nélkül tud megnyilatkozni, így a valódi problémáját, gondolkodásmódját érthetjük meg, és nem az fogalmazódik meg bennünk, amiről mi azt gondoljuk, hogy az a másik problémája. Jézus újra elmondja azt, amit már kereszthalála előtt is tanított. (Ideje van a megértésnek.) Jézus elmagyarázza az ószövetségi jövendöléseket, összekapcsolja a közelmúlt történéseivel, megláttatja az összefüggéseket. Itt értjük meg, miért mondatta el velük a történteket. Hiszen Jézus tudta, mi történt, nem volt információhiánya. A tanítványoknak volt szükségük arra, hogy hallják önmaguk gondolatait. És ezekkel a kimondott gondolatokkal, helyzetértékeléssel tudta Jézus összekapcsolni a jövendöléseket: hiszen pontosan ezeknek kellett megtörténniük! A tanítványoknak szembesülniük kellett azzal, hogy eddig nem értették meg Jézust. Mi is csak úgy tudunk valóban megérteni valakit, ha hajlandók vagyunk azzal szembesülni, hogy téves a gondolkodásunk, és ha hajlandók vagyunk tényleg a másikra figyelni. Azt, hogy tévedtünk, mindig nehéz bevallanunk az egónk védelme miatt. De a valódi megértéshez elkerülhetetlen az önkritika.

            4. Elizeus próféta és Náámán. Elizeus Izráelben volt próféta Jórám király idejében, az i. e. 9. században. ?És Naámán, a siriai király seregének fővezére, az ő ura előtt igen nagy férfiú és nagyrabecsült volt, mert általa szabadította volt meg az Úr Siriát; és az a férfi vitéz hős, de bélpoklos [leprás] volt. Egyszer portyázó csapatok mentek ki Siriából, és azok Izráel országából egy kis leányt vittek el foglyul, és ez Naámán feleségének szolgált. És monda ez az ő asszonyának: Vajha az én uram szembe lenne azzal a prófétával, aki Samariában van, kétség nélkül meggyógyítaná őt az ő bélpoklosságából. És Naámán beméne, és elbeszélé az ő urának, mondván: Így s így szólott az Izráel országából való leány! Akkor monda Siria királya: Menj el, és ím levelet küldök az Izráel királyának. Elméne azért és vőn magával tíz tálentom ezüstöt és hatezer aranyat, azon felül tíz öltöző ruhát. És elvivé a levelet az Izráel királyának, ezt írván: Mikor e levél hozzád érkezik, ímé az én szolgámat, Naámánt azért küldöttem hozzád, hogy őt gyógyítsd meg bélpoklosságából. De amikor elolvasta az Izráel királya a levelet, megszaggatá az ő ruháit és monda: Isten vagyok-e én, hogy öljek és elevenítsek, hogy ez énhozzám küld, hogy gyógyítsam meg e férfiút az ő bélpoklosságából? Vegyétek eszetekbe és lássátok, hogy csak okot keres ellenem. Mikor pedig meghallotta Elizeus, az Isten embere, hogy az Izráel királya ruháit megszaggatta, külde a királyhoz ilyen izenettel: Miért szaggattad meg a te ruháidat? Hadd jőjjön hozzám, és tudja meg, hogy van próféta Izráelben. És elméne Naámán lovaival és szekereivel, és megálla az Elizeus házának ajtaja előtt. És külde Elizeus követet ő hozzá, mondván: Menj el és fürödj meg hétszer a Jordánban, és megújul a te tested, és megtisztulsz. Akkor megharaguvék Naámán és elment, és így szólt: Íme én azt gondoltam, hogy kijő hozzám, és előállván, segítségül hívja az Úrnak, az ő Istenének nevét, és kezével megilleti a beteg helyeket, és úgy gyógyítja meg a kiütést. Avagy nem jobbak-é Abana és Párpár, Damaskus folyóvizei Izráel minden vizeinél? Avagy nem fürödhetném-é meg azokban, hogy megtisztuljak? Ilyen módon megfordulván, nagy haraggal elment. De hozzá menének az ő szolgái, és szólának néki, mondván: Atyám, ha valami nagy dolgot mondott volna e próféta neked, avagy nem tetted volna-é meg? Mennyivel inkább, amikor csak azt mondja, hogy fürödj meg és megtisztulsz? Beméne azért a Jordánba, és belemeríté magát abba hétszer az Isten emberének beszéde szerint, és megújult az ő teste, mint egy kis gyermek teste, és megtisztult. Azután visszatért egész kiséretével az Isten emberéhez, és bemenvén megálla előtte, és monda: Ímé, most tudom már, hogy nincsen az egész földön Isten, csak Izráelben!? (2Kir 5:1?15)

Amikor az izraeli király elolvasta a levelet, rosszindulatot felételezett a szíriai király felől. Amire semmi oka nem volt. Gyakran van előzetes elképzelésünk (és ezáltal elvárásaink a másik felé) arról, hogy mit akar a másik valójában. Sajnos sokszor inkább feltétezünk rossz, mint jó szándékot. A rossz szándék feltételezésének az a következménye, hogy felesleges és kétségbeesett önvédelmi és ebből következő önsajnálati tettekre ragadtatjuk magunkat.

Náámán sem reagált Elizeus tanácsára pozitívan, elfogadóan. Náámán egy főnök, ahhoz szokott, hogy ő irányít. Elizeus nem beszél vele, nem megy elé, üzen neki, hogy mit kell tennie a gyógyulásáért. Náámán dühös lesz és sértett. Haragosan elmondja, szerinte pontosan hogyan kellene, hogy meggyógyítsa őt a próféta. Elizeus azonban egy olyan gyógyulási utat ad, amely által Náámán legyőzheti büszkeségét, és alázatra juthat. A szolgák kérlelése és világos, logikus elemzésük kitisztítja Náámán gondolatait, lehiggad. Sokszor segítséget tudunk nyújtani másoknak a dekódolásban, megértésben. ?És az Elizeus próféta idejében sok bélpoklos volt Izráelben; de azok közül egy sem tisztult meg, csak a Siriából való Naámán.? (Lk 4:27) A csodákhoz szükség van alázatra, megértésre.

            5. Jézus és a bethesdai beteg. I. sz. 29. húsvét, Jeruzsálem környéke. ?Ezek után ünnepök vala a zsidóknak, és felméne Jézus Jeruzsálembe. Van pedig Jeruzsálemben a Juhkapunál egy tó, amelyet héberül Bethesdának neveznek. Öt tornácza van. Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, aszkórosok nagy sokasága, várva a víznek megmozdulását. Mert időnként angyal szálla a tóra, és felzavará a vizet: aki tehát először lépett bele a víz felzavarása után, meggyógyult, akárminémű betegségben volt. Vala pedig ott egy ember, aki harmincnyolcz esztendőt töltött betegségében. Ezt amint látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta úgy van; monda néki: Akarsz-é meggyógyulni? Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem. Monda néki Jézus: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj! És azonnal meggyógyula az ember, és felvevé nyoszolyáját, és jár vala. Aznap pedig szombat vala.? (Jn 5:1?9)

Mennyivel békésebb, működőképesebb, amikor van megértési szándékunk, meghallgatunk valakit, megértjük, és megcselekedjük, amit kér. Jézus itt nem a beteg panaszkodására reagált, hanem arra a valódi, a beteg által kimondani talán nem is mert szükségletére, hogy szeretne újra egészséges lenni és járni. (A történet egy korabeli babonát rögzít a csodatévő tóról. A szövegbe minden bizonnyal az ?angyal szálla a tóra, és felzavará a vizet? későbbi betoldás, mintegy utólag magyarázva a babonát. )

            6. Jézus és a vakon született. I. sz. 30 őszén, Jeruzsálemben. ?És amint eltávozék, láta egy embert, aki születésétől fogva vak vala. És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született? Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai. Nékem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem, a míg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik. Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok. Ezeket mondván, a földre köpe, és az ő nyálából sárt csinála, és rákené a sarat a vak szemeire, És monda néki: Menj el, mosakodjál meg a Siloám tavában (a mi azt jelenti: Küldött). Elméne azért és megmosakodék, és megjöve látva.? (Jn 9:1?7)

A vak ember figyelt Jézusra, és hallgatott rá. Nem feltételezett rossz szándékot, nem hitetlenkedett, nem értetlenkedett, nem gúnyolódott, nem kifogásolta a köpést (a gyógyítás módját), nem kért indoklást. Ugye, hogy mennyi mindent kell nem csinálnunk ahhoz, hogy létrejöhessen a megértés és az összhang a két kommunikáló fél között?

            7. Jézus és a tanítványai. Az utolsó vacsora, lábmosás, i. sz. 31. Niszán 13. csütörtök este, Jeruzsálem. ?A husvét ünnepe előtt pedig, tudván Jézus, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mivelhogy szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket. És vacsora közben, amikor az ördög belesugalta már Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának szívébe, hogy árulja el őt, Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott néki, és hogy ő az Istentől jött és az Istenhez megy, Felkele a vacsorától, leveté a felső ruháját; és egy kendőt vévén, körülköté magát. Azután vizet tölte a medenczébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, amellyel körül van kötve. Méne azért Simon Péterhez; és az monda néki: Uram, te mosod-é meg az én lábaimat? Felele Jézus és monda néki: Amit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd megérted. Monda néki Péter: Az én lábaimat nem mosod meg soha! Felele néki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám. Monda néki Simon Péter: Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is! Monda néki Jézus: Aki megfürödött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok. ? Mikor azért megmosta azoknak lábait, és a felső ruháját felvette, újra leülvén, monda nékik: Értitek-é, hogy mit cselekedtem veletek? Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait.?(Jn 13:1?10, 12?14)

A lábmosás jelkép. Jézus azt próbálta tanítani a legközelebbi tanítványainak, hogy szükséges megmosniuk a szíveiket. Valamint azt, hogy szükséges alázatban lenniük, nem tartván magukat a másiknál különbnek. Jézus a tanítványok között újra és újra fellobbanó hierarchiavita lezárásaként tette ezt a példázatszerű cselekvést. Péter nem érti Jézus tettét, de ezt a tényt nem vallja be. Jézus hiába inti türelemre, hogy fogadja el, hogy most nem érti, később meg fogja érteni. Péter utasítja Jézust, hogy mit ne tegyen, holott nem is érti Jézus célját. Péter a lába megmosása után sem érti még Jézus tanítását, mégis újra utasítja Jézust, ezúttal arra, hogy még mit tegyen! Ha nem értünk valamit, alázat kell a további figyeléshez, különben tovább késlekedik a megértésünk, magunktól vesszük el a megértési esélyünket. (A lábmosás korabeli elterjedt szokás volt. A házba érkezők lábát, általában a szolgák, megmosták.)

            8. Jézus és a Lázárért aggódók. I. sz. 30 tele. ?Vala pedig egy beteg, Lázár, Bethániából, Máriának és az ő testvérének, Márthának falujából. Az a Mária volt pedig az, akinek a testvére Lázár beteg vala, aki megkente vala az Urat kenettel és a hajával törlé meg annak lábait. Küldének azért a testvérek ő hozzá, mondván: Uram, ímé, akit szeretsz, beteg. Jézus pedig, amikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia. Szereti vala pedig Jézus Márthát és annak nőtestvérét, és Lázárt. Mikor azért meghallá, hogy beteg, akkor két napig marada azon a helyen, ahol vala. Ez után aztán monda tanítványainak: Menjünk ismét Júdeába.? (Jn 11:1?7)

Sokszor előfordul, hogy nem értjük a másik reakcióit. Mást várunk. Például ebben a szituációban valószínűleg azt várnánk, hogy Jézus rögtön, késlekedés nélkül elinduljon meggyógyítani Lázárt. Ha szerintünk nem jól reagál valaki, hajlamosak vagyunk számon kérni, és más tettre rávenni. Ekkor valójában rossz szándékot feltételezünk a másikról. Ha rossz szándékot feltételezünk, a megértés nem jön létre, mert nem tud létrejönni. Hiszen önmagunkban egy teljesen más, a valóságtól eltérő forgatókönyvet írunk, és annak folytatására próbáljuk meg rávenni a másik felet. A kommunikációban nagyon fontos, hogy képesek legyünk feltételezni, hogy a másiknak nincsenek rossz szándékai, képesek legyünk feltételezni, hogy a másik tud logikusan gondolkodik, értelmes, tud döntést hozni, képes átlátni a helyzetet és tettének következményét. Ezek mind-mind előfeltételei az eredményes kommunikációnak. Sajnos sokszor magunkat okosabbnak és előrelátóbbnak tartjuk a másiknál, gyakran minden más embernél. Ebből a tényből, az egónk dölyféből következik, hogy a legtöbb esetben már megértési szándékunk sincs. Anélkül pedig nem jöhet létre megértés. A kommunikáció alapfeltétele az indulatmentesség (dölyfmentesség) és a beszélőre való tényleges figyelés. Így van lehetőségünk az üzenet érdemi megértésre.

            9. Jézus és a házasságtörő nő. I. sz. 30 ősze, Jeruzsálem. ?Jézus pedig elméne az Olajfák hegyére. Jó reggel azonban ismét ott vala a templomban, és az egész nép hozzá méne; és leülvén, tanítja vala őket. Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vivének hozzá, akit házasságtörésen kaptak vala, és a középre állítván azt mondának néki: Mester, ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörő. A törvényben pedig megparancsolta nékünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz? Ezt pedig azért mondák, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniok. Jézus pedig lehajolván, az ujjával ír vala a földre. De mikor szorgalmazva kérdezék őt, felegyenesedve monda nékik: Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ. És újra lehajolván, írt vala a földre. Azok pedig ezt hallván és a lelkiismeret által vádoltatván, egymásután kimenének a vénektől kezdve mind az utolsóig; és egyedül Jézus maradt vala és az asszony a középen állva. Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem láta az asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged? Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!? (Jn 8:1?11)

A zsidó vallási vezetők egy csapdahelyzetet hoztak létre a paráznaságon ért asszony Jézus elé vitelével. Ha Jézus azt válaszolta volna, kövezzék meg (ami halálos büntetés volt), akkor bevádolhatták volna a rómaiak előtt, mert a római fennhatóság miatt a zsidó tanácsok nem hozhattak halálbüntetést (ezért kellett később Jézust is a rómaiak elé vinni, a rómaiak előtt megvádolni). Ha Jézus azt válaszolta volna, hogy nem kell megkövezni, akkor a mózesi törvények megtagadásával a zsidó szanhedrinben lehetett volna megvádolni. A megvádolás olyan fontos volt a vallási vezetők számára, hogy valójában a mózesi törvényeknek sem tettek eleget, hiszen az eljárást az asszony férjének kellett volna kezdeményeznie, és a paráznaságban részt vett férfival együtt kellett volna megvádolni az asszonyt.

            A megértés cselekvés, és a döntésünkön múlik. Dönthetünk arról, hogy van-e/legyen-e megértési szándékunk, és dönthetünk arról, hogy mit akarunk dekódolni, és mit nem. Jézus nem reagál arra, hogy megzavarták a prédikációját, nem reagál a neki felállított csapdára. Nem a vádolókra figyel, nem kéri ki magának a helyzetet, nem szidja le őket, nem ütközteti őket azzal, hogy rájött a csapdára. A fő szálra, a lelkileg leginkább szükségben lévőre figyel, az asszonyra. Ezáltal a vádlókra is figyel, hagyja, hogy feltámadjon a lelkiismeretük. Nem leplezi le őket nyilvánosan, nem fedd, nem háborodik fel, nem oktatja ki őket, nem gúnyolódik, nem kéri számon őket. Ez egyfajta kommunikációs alázat: a fő szál dekódolása, a többi szál figyelmen kívül hagyása mellett, azaz a valódi üzenet megtalálása a többi, valójában zajnak minősülő üzenet között. (Minden zajnak minősül a kommunikációban, ami akadályozza a megértést.)

A sikeres kommunikáció fő titka az én felfogásomban az indulatmentesség. Hogy a másik beszédétől indulatos leszek-e, az nem a beszélőn és a beszédén, nem a beszédmódján és nem az üzenetén múlik, hanem rajtam, a dekódolón. Tudnunk kell, hogy nem a másik ember dühít fel bennünket, hanem mindig magunkat bosszantjuk fel. Minden érzelmünk/hangulatunk a saját gondolkodásunk függvénye. Az emberi kommunikáció legfőbb problémája, hogy nem hiszünk abban, hogy létezik gondolkodási fegyelem. Ezért csaponganak a gondolataink, és ennek következményében az érzelmeink, hangulataink, indulataink is. Jézus ebben a jelenetben sem engedi meg magának, hogy indulatai támadjanak. Ezt úgy éri el, hogy nem önmagán szűri át az ingereket, nem azzal foglalkozik, hogy mit tesznek éppen vele, hanem az asszony és a vádolók lelki szükségleteire tekint. Megérti őket, és az indulatmentessége kioltja a többi résztvevő indulatát. Így jött létre az eredeti cél: a saját lelkiismeretük ítélhette el a vezetőket.

 

 

(A bibliai idézetek a Károlyi Gáspár általi fordításból származnak.)

 


CC-GNU GPL
This software is licensed under the CC-GNU GPL.